Az ember tragédiája Szurovecz Kitti tollából: Fényemberek - A fény hagyatéka

Író: Szurovecz Kitti
Cím: A fény hagyatéka
Sorozat: Fényemberek #01.
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 488 oldal
Fordító: nincs
Kiadás éve: 2011
Címkék: romantikus, fantasy, ifjúsági, angyalok

Egy lány, aki tehetséges, bájos, hebrencs és különc. Egy lány, akiről a felsőbb erők úgy rendelkeznek, meg kell halnia. S egy égi lény, egy Fényember, aki mindent megtesz, hogy a lány élhessen, mert első látásra beleszeretett. Csakhogy…

"Égi törvénykönyv, 123. paragrafus:
A Fényember arra hívatott, hogy a földi élet utolsó pillanatában átsegítse a távozó Lelket a túlvilágra. Fényember az utazó Lélekkel nem teremthet személyes kapcsolatot, nem táplálhat iránta érzelmeket, annak távozását nem gátolhatja. A törvény megszegése felborítja az egyensúlyt az univerzumban – elhozhatja az apokalipszist."

Jane és Chris együtt menekülnek a végzet elől – minden pillanatban a lány élete tét, miközben sötét felhőként lebeg szerelmük felett a kérdés: vajon milyen tudás birtokában van Jane Andrews, ami miatt a megdicsőült Fény és az örök Sötétség világa is rá vadászik?

Szerelem, szenvedély, misztikum, akció és egy csipetnyi horror… Merülj el a Fényemberek lenyűgöző világában!

Nos... Igen... Hm...
Nem igazán tudom hogyan is kezdjek hozzá ehhez az értékeléshez. De azt hiszem őszintének kell lennem.

Vannak olyan könyvek, amiket az ember nem szívesen vesz a kezébe. Ha esetleg kézbe veszi, előfordulhat, hogy megbánja, hogy megtette. Egyes könyvek pedig meg sem érdemlik, hogy egyáltalán ránézzenek. Ez a kis édes könyvecske pedig pontosan ilyen. Az alaptörténettel semmi baj nincsen az ég világon. A tálalással. Na azzal annál több.

„Tudod, a csoda ritka vendég az ember életében és nem szívesen engedi el maga mellett!”

Kezdjük ott, hogy Jane már húszon egynéhány éves. A gondolatai nagyjából egy 40-50 éves ember személyiségét idézik, de amikor megnyilvánul, egy tízen éves szókészletét használja. Semmi célja nincs a világban, csak úgy van és sodródik az árral. Amikor pedig lehetőséget kap, hogy segítsen, nem csinál semmit.

„Képes vagyok úgy tenni, mintha figyelnék. A megfelelő pillanatokban helyeselek, bólogatok, mosolygok, hogy a mesélő jól érezze magát, de közben valahol Kínában járok gondolatban...”

Következő napirendi pont Christopher Diamond. Soha életemben nem képzeltem volna, hogy valaha ilyet mondok egy könyves „szépfiúra”, de Chris egy nagyon, de nagyon férfiatlan hím nemű egyed. Az még rendben van, hogy Jane nagyjából minden ötödik oldalon zokogó rohamot kap, de hogy ilyenkor Chrisnek is vele együtt kel zokognia ez számomra felfoghatatlan. És ez az állandó önsajnálat annyira szánalomra méltó. Könyörgöm férfi vagy!! Legalábbis annak készültél. Ha valami zavar csinálj valamit és ne csak sajnálkozz rajta!

„Amikor két ember találkozik és egymásba szeretnek, előttük áll egy közös út. Csakhogy nekünk nincs utunk. Egy vadul burjánzó, sűrű erdőnk van, amin nem tudunk áthaladni úgy, hogy legalább egyikünket ne szurkálnák halálra a tövisek.”

A történet maga pedig igazság szerint olyan kis semmilyen. Minden lényeges mozzanat az utolsó 100-110 oldalon történik. És azok sem hűűű de eldobom tőle az agyam történések.

Így tehát nem tudom igazság szerint senkinek sem ajánlani a Fényemberek első részét, legfeljebb csak a nagyon tapasztalatlan, nagyon friss könyv kedvelőknek, de talán még nekik sem. Erősen gondolkozom azon folytassam-e a sorozatot. Ehhez még az elveim is kevesek.