Az ellentétek vonzák egymást, más szóval: Katie McGarry – Pushing the Limits – Feszülő húr

Író: Katie McGarry
Cím: Feszülő húr
Eredeti cím: Pushing the Limits
Sorozat: Feszülő húr #01.
Kiadás éve: 2014
Oldal szám: 436 oldal
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordító: Károlyi Eszter, Neset Adrienn

ANNYIRA ELLENTÉTESEK…

ÉS MÉGIS MILYEN ÖSSZEILLŐK!

Senki sem tudja, mi történt aznap éjjel Echo Emersonnal, amikor a menő fiúval járó népszerű lányból pletykák tárgya, kirekesztett lett, karján hátborzongató sebhelyekkel. Még Echo sem emlékszik a teljes igazságra.

Amikor aztán berobban az életébe Noah Hutchins, a szívdöglesztő, lányfaló, megközelíthetetlen fiú a fekete bőrdzsekijében, és meglepően megértő vele, Echo élete olyan fordulatot vesz, amilyenre sosem gondolt volna.

Valószínűleg semmi közös nincs bennük. Mindketten olyan titkokat rejtegetnek, melyek lehetetlenné tehetik kettejük kapcsolatát. Egymás iránti őrült vonzalmuk mégsem foszlik szét, és Echo felteszi magának a kérdést, hogy meddig FESZÍTHETIK A HÚRT, és mit kockáztatna azért a fiúért, aki talán megtanítja őt ÚJRA SZERETNI.

Noah és Echo története semmiképp sem egy könnyű olvasmány. Teli van heves érzelmekkel, amik akaratlanul is elragadják az embert. A történet magába szippant akár szeretné az ember, akár nem. Igaz, hogy a könyv főszereplői tinédzserek, koránt sem egyszerű tinik. Az életüket átszövi a mindent elemésztő fájdalom és gyász, mégis kitartanak és küzdenek. Ezt a küzdelmet és bátorságot szítja egymás iránti vonzalmuk. Szép lassan gyógymóddá válnak egymás számára.

„Hűha! Ezt olyan lelkesedéssel mondtam, mint ahogyan egy hatéves várja az influenzaoltást.”

Echo kedvenc szereplővé vált a szemeben. Hihetetlenül bátor és birka türelmű, főleg ha figyelembe vesszük a családját. Nem egyszer kellett letennem egy fél órácskára a könyvet, annyira kikészített Echo apja, de főleg a mostoha anyja. Az apja ez görény, az új feleség pedig egy... nos, mindenki fejezze be úgy ahogy gondolja. Szó, ami szó Emerson papa rendezhette volna jobban is a dolgokat. Szegény Echo pedig még az egyetlen normális embert is elveszíti, aki szerette és védelmezte. Mindezek mellett a barátai és az úgynevezett fiúja sem éppen százas. Magyarán egy szabályos katasztrófa.

„Nyilván rengeteg tehenet öltem meg előző életemben, amivel kivívtam a karmám gyűlöletét.”

Noah számára majd, hogy nem ugyanannyi tragédiát tartogatott az élet, mint Echonak, de őt nem a családja árulta el. Ő csupán a rendszer újabb áldozata, a testvéreivel együtt. Megkönnyeztem azokat a részeket, amikor együtt lehetett az öccseivel. Soha nem fogom megérteni azokat az embereket, akik alaptalanul félnek az ismeretlentől és akik puszta szóbeszéd alapján ítélnek el másokat. Végül azonban hatalmas meglepetések vártak a hős lovagra.

„– Sose múlik el – feleltem. – A fájdalom. A sebek behegednek, és már nem mindig érzed úgy, mintha egy kés mélyedne beléd. De amikor a legkevésbé számítasz rá, beléd hasít a fájdalom, hogy emlékeztessen, sosem leszel már ugyanaz.”

A kettejük története szívbemarkoló és egyben csodálatos is. Igazi tanulságos kis történet. Kíváncsian várom hát a folytatást.

Pszichológiai kezelés tini módra 1. - Jessica Sorensen - Callie, Kayden és a véletlen

Író: Jessica Sorensen
Cím: Callie, Kayden és a véletlen
Eredeti cím: The Coincidence of Callie & Kayden
Sorozat: Véletlen 1. (Coincidence 1.)
Megjelenés éve: 2012
Oldalszám: 344 oldal
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Fordító: Komáromy Zsófia
Műfaj: romantikus, erőszak, regény, amerikai

Kayden megtanulta, hogy egyetlen esélye a túlélésre az, ha némán tűri a szenvedést. Ha szerencséje volt, meg tudta húzni magát, és tette a dolgát, kibírta egyik napot a másik után. Ám egy este úgy tűnt, végül mégis oda a szerencséje – és az élete… míg fel nem bukkant egy Callie nevű lány, éppen időben, hogy őrangyalként megmentse.

Callie nem hisz a szerencsében. A tizenkettedik születésnapján történt szörnyűség óta nem. Miután túlélte a borzalmat, Callie eltemette magában az érzelmeit, és megfogadta, hogy soha senkinek nem árulja el, mi történt. Most, hat évvel később, még mindig küszködik ezzel a fájdalmas titokkal, ami kis híján felemészti.

Amikor a sors úgy hozza, hogy Kayden és Callie ugyanarra az egyetemre kezdenek járni, a fiú elszánja magát: megismerkedik a gyönyörű lánnyal, aki megváltoztatta a végzetét. A csöndes és visszahúzódó Callie még mindig fél bárkit is beengedni a világába. Kayden azonban biztos benne, hogy Callie okkal tért vissza az életébe. És minél inkább igyekszik a lány életének részévé válni, annál inkább rádöbben, hogy ezúttal Callie szorul megmentésre…

Csak úgy random elkezdtem a könyvet, miután annyi jó értékelést és véleményt hallottam róla és mostantól én is a rajongók táborát gyarapítom. A könyv nem dúskál az izgalomban, mégis letehetetlen. Annyira jól elrejtőznek benne az érdekes kis részletek és szaftos kis titkok, hogy akaratlanul is olvastatja magát. A karakterfejlődések lassúak, de látványosak és mindent szépen megindokolnak a szereplők tettei, a körülmények és a környezet.

„Írás közben nincs ítélkezés, se szégyen, csakis szabadság. Amint a toll a papírhoz ér, egy pillanatra szabad vagyok.”

A történet Callie és Kayden múlt béli traumáin alapszik és ezen traumák megoldásáról szól. Mivel két külön személyről van szó, természetesen két féle gyógyulási folyamatról van szó. Mindkettő látványos és mindkettő reális, amire itt igazán nagy szükség volt, elvégre nem fantasyt olvasunk. A nyomasztó múltbeli események ellenére sikerült mindig a megfelelő helyen és időben elsütni a legjobb poénokat.

A fergeteges hangulatról a csodálatos mellékszereplők gondoskodnak, illetve mellékszereplő, mert a legnagyobb arc Seth, Callie legjobb barátja. Ugyanolyan traumatikus a múltja, mégis sikerült megőriznie a jókedvét.

Sethben Callie remek lelki társra talált. Seth indítja el Calliet a gyógyulás útján, de Kayden vezeti végig, ám a leglátványosabb elhatározásokat ő maga hozza meg. Ez tiszteletet érdemel, főleg ha ismerjük az anyját és a bátyját is.

„Ha valaki bízik bennünk annyira, hogy megossza velünk a titkát, akkor sokkal könnyebb megbízni benne. Mintha az illető feltárná előttünk a szívét, és cserébe nekünk is ki kéne tárulkoznunk előtte.”

Kayden csaknem ugyanabban a helyzetben van, mint Callie, vagy Seth mégis úgy érzem az ő esete sokkal súlyosabb, mert hosszú ideig állandó élmény volt számára a traumát okozó cselekvés, mindennek tetejében olyan személy okozta a sérüléseit akiben alapvetően meg kellett volna bíznia, akire támaszkodnia kellett volna a nehéz időkben. Ő még a gyógyulás tagadási fázisában van ebben a részben. Kíváncsi leszek a további részekben, hogy halad tovább a maga útján.

„– Rólam van szó? 

Ajkamba harapok, felhevül az arcom. 

– Nem.

- De igen! – mondja büszkén. – Még mindezek után is el tudom érni,

hogy elpirulj. Öcsém, én aztán jó vagyok!” 

Mindent egybe vetve egy remek történet félelemről, erőszakról, a szerelem gyógyító erejéről, és az önmagunkba vetett hit erejéről.