Hogyan kezdjünk el élni óra alapfokon, avagy Tahereh Mafi - Ne félts

Író: Tahereh Mafi
Cím: Ne félts
Eredeti cím: Ignite Me
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2014
Fordító: Bozai Ágota
Oldal szám: 340 oldal

Már semmi sem lesz olyan, mint volt.
Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott. A háborúnak talán már azelőtt vége lett, hogy igazán elkezdődött volna.
Juliette az egyetlen, aki a Regeneráció útjában áll. Tudja, ha ő életben marad, a Regeneráció nem élhet.
Ám ahhoz, hogy legyőzze a Regenerációt és a férfit, aki kis híján megölte őt, Juliette-nek segítségre van szüksége valakitől, akiről sosem gondolta, hogy megbízhat benne. Warnertől. És miközben a közös ellenség legyőzésén munkálkodnak, Juliette rájön, hogy minden, amit tudni vélt – Warnerről, a saját képességeiről, sőt Adamről is –, téves volt.

Azt hiszem sírva fakadok. Egyszerűen imádtam! Remek történet szerelemről, háborúról, talpra állásról és ideiglenes gyűlöletről, ahol az emberek nem adják fel, ahol előbb utóbb mindenki talpra áll és ahol a tékozló fiú többé-kevésbé hazatér. Persze ez a könyv sem tökéletes, mégis lenyűgözött több szempontból is. Hihetetlenül látványos és szokatlan a karakterek jellemfejlődése, a szerelmi szál lezárása és a cselekmények lezárása is. Tahereh Mafi, megrázom a kezedet, mert számomra maradandót alkottál.

„– Olyan, mint valami szappanopera – bólogat Ian. – Csak rosszabb az alakítás.”

A történet leglátványosabb eleme úgy gondolom Juliette. Ő az egyik karakter, aki jelentős jellemváltozáson ment keresztül, miután lerázta magáról a halált. Végre összeszedi magát és elkezdi felfedezni képessége rejtett titkait. Végre felfedezi a magában rejlő erőt, amitől gyökerestül megváltozik az élete és a gondolkodásmódja. Igazán emberré válik és nem csupán önmaga árnyékaként tengeti tovább az életét. Küzd is azért, amit el akar érni és kiáll a saját igazáért.

„Még egy utolsó döntést kell meghoznom: feladni vagy folytatni. Így hát felállok.”

Adam is jelentős fejlődésen megy keresztül. Negatív irányban. Úgy viselkedik, mint egy hisztérika. Azt hittem, talán kihoznak belőle valamit ebben a könyvben, de tévedtem. Hála az égnek nem én vagyok az egyetlen, aki rádöbben erre. Ezen kívül azonban szerencsére nem sok szerep jut neki ebben a részben. Sem. Micsoda szerencse. Mármint a számunkra.

„– Miért nézel folyton rá? – kérdi Adam. Tekinteti villan. – Miért nézel rá egyáltalán? Miért érdekel téged ennyire egy elvetemült pszichopata…”

Kenjitől eláll a lélegzet! Igazi legjobb baráttá avanzsált Juliette számára. Sőt, sokkal inkább egy igazi nagy testvérré. Mindig ott van, ahol lennie kell és még akkor is megmondja az igazat, ha az fáj, de a többiek ettől fejlődnek. És a stílusa is egyedi. A legnagyobb arc a történetben. Imádom!

„Kenji középre mutat.

– Te és én ott alszunk.

– Nagyon romantikus.

– Csak szeretnéd.”

Aaron, ismertebb nevén Warner (nekem az Aaron jobban tetszik) fejlődése is ugyanolyan látványos. Bár szeretne mást elhitetni magával, Juliettenek nem akar hazudni. Kár, hogy Juliette átlát rajta. Akár beismeri, akár nem, a szíve jó és a jó oldalon is áll, amit a többiek is felismernek.

A szerelmi háromszög feloldása volt a kedvenc momentumom a könyvben. Végre egy olyan sorozat, amiben a „hercegnőt” nem a fehér lovas „herceg” menti meg, hanem a másodhegedűs „lovag”. Ők ketten nagyon szép és aranyos párt alkotnak.

Remélem még sok további hasonló történetet olvashatok még! = )

Marissa Meyer – Cinder

Író: Marissa Meyer
Cím: Cinder – Hamupipőke a kiborgok között
Eredeti cím: Cinder
Sorozat: Holdbéli krónikák 1.
Megjelenés éve: 2012
Oldal szám: 432
Kiadó: Alexandra
Fordító: Bujdosó István
Műfaj: disztópia, fantasy, romantikus, sci-fi

126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

„– Mit gondolsz, vírusos? – csücsörített Cinder.
– Lehet, hogy ő is annyira belezúgott Kai hercegbe, hogy tönkrement a processzora. „

Be kell vallanom elég sokáig kerülgettem a könyvet. Rengetegszer belebotlottam a könyvesboltokban, az interneten, a molyon. Végül a legjobb barátnőm megvette a könyvet és az ő véleménye sarkallt arra, hogy nekivágjak.

„– Ha már a szemműtétnél tartunk, észrevette, hogy nincsenek könnycsatornái?
– Nem mondja! Tényleg? Én meg már azt hittem, szimplán érzelmi idióta vagyok – húzta fel a lábát az asztalra Cinder, és szorosan átölelte a térdét. „

Azt kell mondjam éreztem, hogy a Cinder egy sorozat első része. A történet nagy része információk és magyarázatok halmaza. Nincs, illetve nem olyan látványos a karakterfejlődés, az események nem monumentálisak és a fontos történések is egy komolyabb konfliktus elindítói. Ezek egy kissé monotonná teszik a könyvet, de ez nem feltétlenül baj. Véleményem szerint a sci-fik általában ilyenek és a Cinder első sorban sci-fi, mint bármi más. Egyszerűen át kell rágni magunkat rajta, ha nem szeretjük a monotonitást, bár nekem semmi bajom nem volt vele. :)

„– Nem tudom. Az a helyzet, hogy nincsenek emlékeim az operáció előttről.
A férfi felvonta a szemöldökét, kék szeme magába szívta a szoba fényét.
– A kibernetikai operációra gondol?
– Nem, amikor nővé operáltattam magam. „

Történetünk főhőse Cinder, Grimm Hamupipőkéjének modern verziója. Tulajdonképpen semmi közös nincs bennük a kedvességüket és szorgalmukat leszámítva. A komoly helyzeteket viccel, főleg irónia alapú viccekkel csapja agyon, amit személy szerint én imádtam. Szeretem, ha egy lánynak/nőnek ilyen típusú humora van, ugyanakkor képes átérezni, ha valóban fontos és komoly helyzeteket. Ugyanakkor Cinder túl sokat áltatja magát, gyengeségének ez az egyetlen oka, hogy nem képes elfogadni magát olyannak, amilyen és annak aki.

„– Remélem, összefutunk még.
– Valóban? Akkor továbbra is követni fogom.”

Őfelsége Kaito herceg, illetve császár. Nos, mit ne mondjak, nem nyűgözött le. A céljai nemesek, de nagyon nem áll készen a császárságra. Túl őszinte és nem érzi a politika finom és aprólékos játszmáit. Cindernek is úgy udvarol, mint egy félénk kisfiú és nem úgy, mint egy határozott férfi, pedig egyes esetekben igenis tud eltökélt lenni.

A könyvnek legtöbb érzelmet akkor sikerül kicsikarnia belőlünk, amikor Levana undorítóan édes játszadozásiról olvasunk, vagy Adri jogtalan kegyetlenségeiről, ők az a két ember, akiket szívesen lelöknél a lépcsőn és nem sajnálnád, sőt nevetnél rajtuk, hiába gonosz dolog a kárörvendés.

Ha mindezt összegeznem kell, bátran mondhatom, hogy felkeltette a kíváncsiságomat és kíváncsian várom a folytatást a Scarletben.