Én vémon, te ara, avagy Kresley Cole - A sötétség démona

Író: Kresley Cole
Cím: A sötétség démona
Eredeti cím: Demon From The Dark
Sorozat: Immortals After Dark #10.
Kiadó: Ulpius-ház
Megjelenés: 2013
Oldalszám: 458 oldal
Értékelés: 5/5


Kresley Cole – akinek regényei állandó szereplői a New York Times bestsellerlistájának – perzselően forró meséje egy vámpírvérrel fertőzött, kitaszított démonról és egy sebezhető, fiatal boszorkányról, akit a férfi megvéd mindenkitől – ha kell, még önmagától is. EGY VESZÉLYES DÉMON, AKINEK NEM KÉPES ELLENÁLLNI… Malkom Slaine: kínozza sötét múltja, gyötri a vámpíréhség, a védelmét élvező zöld szemű lány pedig a pusztulás szélére sodorja. EGY ŐRJÍTŐ BOSZORKÁNY, AKIT A MAGÁÉNAK AKAR… Carrow Graie: elrejti a bánatát, csak a következő bulinak és csínytevésnek él. Egészen addig, amíg nem találkozik egy kínlódó harcossal, aki érdemes rá, hogy megmentsék. ÖSSZEZÁRVA EGY RETTENETES BÖRTÖNBEN… Ahhoz, hogy Malkom és Carrow túlélje a kalandot, a férfinak szabadjára kell engednie a benne rejlő démont és vámpírt. Vajon amikor Malkom azzá a rémálommá változik, amelytől a saját népe is retteg, elveszíti-e a nőt, akiért teste-lelke eleped?

 A fülszöveg alapján bevallom őszintén csalódtam a könyvben, de hála az égnek pozitív irányban.

Elképesztően izgalmas és kalandokkal teli történet tárul az olvasók elé.

A megtört szellemű démon és az önmagát vagánynak mutató boszorkány története lebilincselő olvasmány lehet a romantikus fantasy rajongók számára.

 Üdítő újdonság a sorozatban, hogy A sötétség démonában a főszereplők nem értenek egymás nyelvén. Carrow anyanyelve az angol, míg Malkom démon nyelven beszél, így kissé megnehezült a kommunikáció. De aki nagyon akar valamit az leleményes és feltalálja magát a legszorultabb helyzetben is.

A történet helyszínei is további egzotikumként szolgálnak, főleg Malkom barlangja. Romantikus körülmények, romantikus érzelmek, hát ki tud ennek ellenállni?

Carrow a vagány bajkeverő, aki mint egy tinédzser így leplezi a lelki egyensúly hiányát. Amikor azonban nem várt fordulat következi az életében, kénytelen gyökeresen megváltoztatni gondolkodásmódját és élet stílusát. Muszáj lesz felnőnie. És ekkor megköt egy alkut, ami nem várt következményekkel jár számára.

Malkom Slaine. A megtestesült gyötrelem és

bizalmatlanság. Egész életét úgy élte le, hogy nem állt mellette senki. Minden, amit valaha elért  a saját erejének köszönhető, mégis a legnagyobb démona fölött nem tud győzelmet aratni. Nem képes a bizalomra. Ez pedig megmérgezi egész életét, még a kapcsolatot is, amit Carrow-val kialakít. Ahhoz azonban, hogy legyen jövője, valamit kockáztatnia kell. De vajon mit tesz kockára? A szívét, vagy Carrow életét?

Összességében, egy egzotikus, romantikus történet a kellő mennyiségű izgalommal és akcióval. Csak ajánlani tudom mindenkinek, még azoknak is, akik elvesztették bizalmukat és érdeklődésüket a sorozat iránt.

Tisztaság mánia vs. Káosz a köbön avagy, Kresley Cole - Vámpírzóna

Író: Kresley Cloe

Cím: Vámpírzóna

Eredeti cím: Dark Desires After Dusk

Sorozat: imortals After Dark #06.

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás éve: 2011

Oldalszám: 402 oldal

Értékelés: 5*

 

Fülszöveg:

Egy igéző szépség, akit nem birtokolhat, de akinek ellen mégsem állhat…

Cadeon Woede-nak nincs nyugta, míg ki nem küszöböli a csorbát, mely szüntelen kísérti. Csakhogy amint megszerzi megváltása kulcsát, a fél lény Holly Ashwint, máris rájön, hogy a nő, akit saját céljaira akar használni, majd eldobni, éppúgy kísérti, mint a múltja.

Egy megkínzott harcos, akitől rettegnie kéne, de akit megtagadni nem tud…

Az emberként felnevelt Holly-nak sejtelme sincs, hogy a félelmetes legendák a valóságról szólnak, míg össze nem találkozik egy goromba démonnal, s az valami érthetetlen oknál fogva óvja, mint a szeme világát. A mítosz és a hatalom érzéki, új világába taszítva, Holly hamarosan eleped védelmező démona tüzes érintéséért. S megadja magát a sötét vágyaknak…

Épp csak kivívja Holly bizalmát, s mondjon le máris róla? Árulja el legvadabb álmai beteljesítőjét, szíve rabul ejtőjét?

 

Nagyon rég nem vettem kezembe könyvet. Nagyjából karácsony óta Cadeon története volt az első könyv amit elolvastam és örülök, hogy vele indítottam a nyarat. Cade és Holly története észvesztő volt a szó őrült értelmében.

Azt leszámítva, hogy az alapcselekmény kissé vontatott volt, Cade és Holly személyisége annyira ellentétes volt, hogy már élvezet volt olvasni a szócsatáikat.

Cade a laza, szívdöglesztő, kissé szabados életet élő kufárunkat szerintem minden élő és lélegző nő nemű lény az ágyába kívánná legalább egy estére, mindezek mellett pedig gondoskodó és veszélyes is az ellenségeire nézve. Kell ennél több? A tökéletes pasi fogalma, márha leszámítjuk, hogy a nap 24 órájában hazudik.

A történet legelső oldalain megtudhatjuk mi történt vele fiatalabb korában, de elég homájosan. És ahogy halad előre a cselekmény, nem tudunk meg sokkal többet. Ezt azért nagyon sajnálom,pedig minden tettének a motiválója az a bizonyos esemény.

 

Holly az „őrült zseni” kifejezés megtestesítője. Róla alkották a fogalmat. Róla klasszisokkal több minden kiderül, mint a démonjáról. Ha elnézem neki a naivitását,

eléggé szerethető karakter lesz. A hóbortjain jókat nevethet az ember, a bátorsága dicséretre méltó, a visszakezes válaszai pedig lehengerlőek. Méltó párja Cadeonnak, elvégre ő az egyetlen, aki ha nagyon akar ellenállhat a bugyiolvasztó vigyorának.

Összességében egy nagyon aranyos történet volt. Eget rengető izgalmak ugyan nincsenek benne, de én nem is vártam többet a történettől, mint amennyit kaptam, tehát egy erős 5 csillagot kap tőlem. :)

Hogy mik ki nem derülnek? Cassandra Clare - Az imádott gonosz

Író: Cassandra Clare
Cím: Az imádott gonosz
Eredeti cím: The Evil We Love
Sorozat: Történetek az Árnyvadász Akadémiáról #5
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés: 2015
Fordító: Kamper Gergely
Terjedelem: 112 oldal
Moly értékelés: 4/5 *

Minden gonoszság gyökerezik valahol. Simon Lewis ezúttal arról tanul, hogyan alakult meg a Kör Valentine Morgenstern vezetésével és milyen szerepet játszott azokban a napokban Robert Lightwood, Isabell édesapja. Az Árnyvadász Akadémia csak nemrég nyitotta ki újra a kapuit a Kör miatt bekövetkezett katasztrofális események után és a tanárok végre bevallhatják, mi történt amikor Valentine még diák volt.

Az imádott gonoszban kicsit komolyabb képet kapunk a Kör teljes működéséről még hozzá egyenesen Robert Lightwood szemszögéből.

Őszintén szólva nem csalódtam, amikor kisült milyen gyenge személyiség is valójában a drága

Robert. Minden döntését mások hozzák meg, nincs önálló akarata és száz százalékosan befolyásolható alkat. Egy dolog bizonyos, a gyerekei nem tőle örökölték a lelki erejüket. De a bátorságukat sem! Hála az égnek!

Valentine személyiségéről is teljes képet kapunk és arról, hogy a Kör tulajdonképpen az ő személyi kultusza.Ha nem negatívan használná fel a hatalmát, Valentine egy roppant tehetséges konzullá válhatott volna és az sem lett volna hátrány, ha nem veszíti el az édesapját.

"– A szerelem, az igazi szerelem azt jelenti, hogy valaki látja az embert. Hogy valaki ismeri az embert. Hogy valaki ismeri a legrútabb darabkádat, és mégis szeret. És… azt hiszem, két szerelmes emberből valami több lesz, több, mint a részek összessége." 

Ebben a történetben olvashatunk először a már oly sokat emlegetett Michael Waylanddel is, aki gyakorlatilag Robert parabataia, lelki ismerete és józan esze is egyben. Állítólag csak egyetlen hibája van, de ő legalább bátor és felvállalja azt aki és ami valójában. Az más, hogy ezért drágán meg is fizet.

"– Hiányozni fognak a szellemes visszavágásaid a nyáron, Lewis.
– Remélem, felfal egy pókdémon a nyáron, Cartwright."

De természetesen nem csak a Kör múltjába nyerünk betekintést. Hiszen a novellák főszereplője elvileg Simon lenne, aki semmi újat nem produkál. Még mindig őrlődik és elmélkedik azon kicsoda, vagy kicsoda volt és még mindig nem képes dűlőre jutni Isabellel folytatott se veled se nélküled kapcsolatán.

"– Nem. Nem hívhatsz Izzynek, nem küldhetsz nekem levelet, nem követhetsz sötét folyosókra, és nem próbálhatsz megmenteni mindenféle patkányoktól.
– Elhiheted nekem, ha itt patkánnyal találkozunk, mindenki a maga irháját fogja menteni."

Ezt a részt mindenképpen érdemes elolvasni, még annak is, aki egyébként egyetlen novellát sem akar elolvasni.

Volt Jamie, nincs Jamie más szóval Cassandra Clare - Csak árnyékok

Író: Cassandra Clare
Cím: Csak árnyékok
Eredeti cím: Nothing but Shadows
Sorozat: Történetek az Árnyvadász Akadémiáról #4
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés: 2015
Fordító: Kamper Gergely
Terjedelem: 88 oldal
Moly értékelés: 5/5 *

Simon elégedetlen az Árnyvadász Akadémia működésével. amikor megismerkedik James Herondale és Matthew Fairchild történetével, hamarosan kiderül számára, hogy nem ő az első, aki így van ezzel.Azt is megtudja, hogyan lettek barátok, aztán parabataiok. Ez a történet voltaképpen izgalmas előjáték a The Last Hours című elkövetkező regénysorozathoz.

Hűha! Herondale fanok örüljetek! Cassie most rettenetesen elkényeztetett titeket, mert a Whitechapel réme Tessáékról szólt a Csak Árnyékokban pedig nem másé, mint a kis "trónörökösé", Jamie Herondale-é a főszerep.

"Matthew elmosolyodott. A hátuk mögött felrobbant az Akadémia."

 

James Herondale a családja szeme fénye. Csendes, visszahúzódó alkat. Ha megszólal, akkor amondanivalója igenis jelentőségteljes. Legjobban a könyvei társaságát élvezi és pont ezért cseppet sem elégedett magával.

"Ez a nagyszerű a változásokban, meg abban, ha új emberekkel találkozunk, Jamie. Soha nem tudhajuk mikor és soha nem tudhatjuk ki lesz az, de egy nap egy idegen beront majd az életed ajtaján és gyökerestül felforgat mindent.A világ a feje tetejére áll, és ez téged mérhetetlenül boldoggá tesz majd."

Matthew Fairchild bezzeg a szöges ellentéte. Csak úgy dől belőle a szó, mindig ő a társaság közepe és bárkit lehengerel egyetlen mosollyal. Illetve majdnem mindenkit. Kettejük útja az Akadémián keresztezi egymást.

"James eredetileg úgy gondolta, hogy egy magafajta fiúval fog összebarátkozni, aki félszeg, csendes, és hozzá hasonlóan retteg a társasági összejövetelektől. Ehelyett itt volt Matthew, minden társas összejövetel lelke, aki szörnyűséges döntéseket hozott a hajkefékkel kapcsolatban, mégis váratlanul kedvesnek bizonyult. Aki őt nézte ki barátjának, és egyre csak próbálkozott, bár Jamesnek fogalma sem volt róla, milyen az, amikor valaki mindent megtesz érte, hogy a barátja legyen. Méghozzá olyan barátja, aki akkor is látja őt, amikor árnyékká válik." 

Sem Matthew, sem Jamie nem élvezi az akadémiai életet. Különös véletlenek folytán azonban arra kényszerülnek, hogy egymás társaságára fanyalodjanak.

James számára minden új és rosszabb fordulatot vesz, amikor kiderül, hogy jobban hasonlít az édesanyjára, mint azt bárki is sejteni merte volna. Ez az esemény azonban a Matthewhoz fűződő viszonyát is gyökeresen megváltoztatja.

Herondale rajongóknak kötelező olvasmány!

Az ember tragédiája Szurovecz Kitti tollából: Fényemberek - A fény hagyatéka

Író: Szurovecz Kitti
Cím: A fény hagyatéka
Sorozat: Fényemberek #01.
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 488 oldal
Fordító: nincs
Kiadás éve: 2011
Címkék: romantikus, fantasy, ifjúsági, angyalok

Egy lány, aki tehetséges, bájos, hebrencs és különc. Egy lány, akiről a felsőbb erők úgy rendelkeznek, meg kell halnia. S egy égi lény, egy Fényember, aki mindent megtesz, hogy a lány élhessen, mert első látásra beleszeretett. Csakhogy…

"Égi törvénykönyv, 123. paragrafus:
A Fényember arra hívatott, hogy a földi élet utolsó pillanatában átsegítse a távozó Lelket a túlvilágra. Fényember az utazó Lélekkel nem teremthet személyes kapcsolatot, nem táplálhat iránta érzelmeket, annak távozását nem gátolhatja. A törvény megszegése felborítja az egyensúlyt az univerzumban – elhozhatja az apokalipszist."

Jane és Chris együtt menekülnek a végzet elől – minden pillanatban a lány élete tét, miközben sötét felhőként lebeg szerelmük felett a kérdés: vajon milyen tudás birtokában van Jane Andrews, ami miatt a megdicsőült Fény és az örök Sötétség világa is rá vadászik?

Szerelem, szenvedély, misztikum, akció és egy csipetnyi horror… Merülj el a Fényemberek lenyűgöző világában!

Nos... Igen... Hm...
Nem igazán tudom hogyan is kezdjek hozzá ehhez az értékeléshez. De azt hiszem őszintének kell lennem.

Vannak olyan könyvek, amiket az ember nem szívesen vesz a kezébe. Ha esetleg kézbe veszi, előfordulhat, hogy megbánja, hogy megtette. Egyes könyvek pedig meg sem érdemlik, hogy egyáltalán ránézzenek. Ez a kis édes könyvecske pedig pontosan ilyen. Az alaptörténettel semmi baj nincsen az ég világon. A tálalással. Na azzal annál több.

„Tudod, a csoda ritka vendég az ember életében és nem szívesen engedi el maga mellett!”

Kezdjük ott, hogy Jane már húszon egynéhány éves. A gondolatai nagyjából egy 40-50 éves ember személyiségét idézik, de amikor megnyilvánul, egy tízen éves szókészletét használja. Semmi célja nincs a világban, csak úgy van és sodródik az árral. Amikor pedig lehetőséget kap, hogy segítsen, nem csinál semmit.

„Képes vagyok úgy tenni, mintha figyelnék. A megfelelő pillanatokban helyeselek, bólogatok, mosolygok, hogy a mesélő jól érezze magát, de közben valahol Kínában járok gondolatban...”

Következő napirendi pont Christopher Diamond. Soha életemben nem képzeltem volna, hogy valaha ilyet mondok egy könyves „szépfiúra”, de Chris egy nagyon, de nagyon férfiatlan hím nemű egyed. Az még rendben van, hogy Jane nagyjából minden ötödik oldalon zokogó rohamot kap, de hogy ilyenkor Chrisnek is vele együtt kel zokognia ez számomra felfoghatatlan. És ez az állandó önsajnálat annyira szánalomra méltó. Könyörgöm férfi vagy!! Legalábbis annak készültél. Ha valami zavar csinálj valamit és ne csak sajnálkozz rajta!

„Amikor két ember találkozik és egymásba szeretnek, előttük áll egy közös út. Csakhogy nekünk nincs utunk. Egy vadul burjánzó, sűrű erdőnk van, amin nem tudunk áthaladni úgy, hogy legalább egyikünket ne szurkálnák halálra a tövisek.”

A történet maga pedig igazság szerint olyan kis semmilyen. Minden lényeges mozzanat az utolsó 100-110 oldalon történik. És azok sem hűűű de eldobom tőle az agyam történések.

Így tehát nem tudom igazság szerint senkinek sem ajánlani a Fényemberek első részét, legfeljebb csak a nagyon tapasztalatlan, nagyon friss könyv kedvelőknek, de talán még nekik sem. Erősen gondolkozom azon folytassam-e a sorozatot. Ehhez még az elveim is kevesek.

Halloween pompom lány módra, avagy Kelly Creagh Nevermore-ja

Író: Kelly Creagh
Cím: Soha már
Eredeti cím: Nevermore
Megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 528 oldal
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordító: Farkas János
Műfaj: romantikus, démon, gótikus regény, krimi, fantasy

Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.
Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a világ, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?

Őszintén szólva nem nyűgözött le ez a könyv, pedig a fülszöveg alapján úgy gondoltam jobb lesz. Lehet, hogy túl nagyok voltak az elvárásaim. Értem én, hogy ki kell hangsúlyozni, hogy a tinédzser mindennapoknak egyszerre vége szakad, de ez azért túlzás volt. Túl sok volt a mindennapi unalmas életből és túl kevés a kalandokból, vagy éppen Isobel és Varen kapcsolatának alakulásából. Bár, ha elhagyom ezt a rózsaszín cukormázas naivitást, erős a gyanúm, hogy a történet szorosan kapcsolódik, sőt Poe munkásságára van kihegyezve, amit sajnos nem tudok nektek részletesebben taglalni, tekintve, hogy soha nem voltam nagy krimi rajongó. Kénytelen vagyok tehát a rózsaszín cukormáz alapján véleményt alkotni a kötetről.

„ – Csak azért, mert én szeretek az élet napos oldalán élni, élvezem, hogy szőke vagyok és a pompom lányok mezét viselem, nem jelenti azt, hogy ostoba vagyok. Nagyon elegem van már ebből.
– Csak azért, mert feketét viselek és személyes naplót vezetek, nem jelenti azt, hogy holnap felrobbantom a sulit vagy agyatlan pompom lányokat fogok terrorizálni, ha már itt tartunk.”

Kezdjük mindjárt a mi cukormázas habcsókunkkal, Isobel Lanelyvel. Tipikusan az a fajta lány, aki ha szembe jönne velem biztosan nem az jutna róla az eszembe, hogy hű de mélyen szántó gondolatai vannak. Szőke és úgy néz ki, mint akit lehányt egy barbie-baba. Ebből is látszik milyen diszkriminatív tudok lenni. Bár Isobel tényleg nem a világ következő Einsteinje, helyén van az esze, amikor kell és hatalmas szerető szíve van. Tudja mi a helyes és mi a helytelen és kiáll másokért, még ha tudja, hogy a tettei miatt mindent elveszíthet, amit fontosnak tartott. Képes a dolgok mélyére látni, még ha nem is tudatosan. Reményt ad az olyan embereknek, akiknek már nem maradt és még a leggerinctelenebb embereken is segít, amikor szükség van rá. Igazi kis bárány felhőn csücsükélő angyalka.

„– És, mióta vagy itt? – kérdezte.
A fiú zsebre vágta a kezét, és megvonta a vállát.
– Várjunk csak – mondta Isobel morcosan összehúzva a szemét.
– Ugye, nem engem figyeltél?
A fiú csak hosszú szünet után válaszolt.
– Én inkább úgy mondanám, megfigyeltelek. Sokkal kevésbé hangzik perverznek.
– Nem is gondoltam, hogy ilyen gazdag a szókincsed. „

Varen furcsa fiú, tekintve ki, illetve milyen volt fiatal korában. Kedves, de egy kicsit mogorva, főleg Isobellel. A kettejük kapcsolata amolyan se veled, se nélküled érzetet kelt minden épeszű emberben. Figyelem, az agresszívabb emberek a könyv felénél valamelyiküket megfojtanák egy kanál vízben. Igazság szerint ebben a részben nem sok minden derül ki Varen Nethers-ről. Ő indítja be az eseményeket, ezért kulcsfigura a történet szempontjából. Reméljük a következő részekben több részlet derül ki a mi kis önjelölt Poenkról.

„– Mit jelent az, hogy agyafúrt?
– Agyafúrt – ismételte a fiú, miközben írt. – Ez egy melléknév, és olyan emberekre használják, akik ragyogó szellemi képességekkel rendelkeznek. Például olyanokra, akik ha már egy könyvesboltban vannak, eszükbe jut, hogy felálljanak és keressenek egy valódi szótárt ahelyett, hogy milliónyi kérdést tennének föl.”

A történet befejezése olyannyira függő vég, hogy az már felháborító. Sajnálatos módon nem mondhatom azt, hogy tűkön ülve várom a folytatást, de már csak azért is el fogom olvasni ha már egyszer elkezdtem a sorozatot.